Adventi gyűjtés
Tisztelt Szülők!
A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Dorcas Segélyszervezet idén is meghirdette a tartósélelmiszer és tisztítószer gyűjtő akcióját, melynek kedvezményezettjei hazai és határon túli nélkülöző családok, betegek, gyermekek és idősek.
Az adományok összegyűjtéséhez a Dorcas Segélyszervezet Kék Vödröt, a Magyar Református Szeretetszolgálat környezetbarát Szeretetdobozt használ. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is csatlakozni szeretnénk az adományok gyűjtéséhez. Adományaikat 2016. november 21-től december 19-ig várjuk, reggelente 7.30-8.00 óra között a földszint 24-es tanteremben, délután pedig 15.30-16.15 óra között a 101-es lelkészi szobában.
Az adománylisták az alábbiakat tartalmazzák: liszt, cukor, rizs, tészta, olaj, kakaó, tea, fűszerek, konzerv, édesség, szaloncukor, illetve mosószer, öblítő, fogkrém, gyermek és felnőtt pelenka, sampon, tusfürdő.
Köszönettel:
Ember Sándor
igazgató