Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye
Tizennyolcadik alkalommal rendeztük meg a Református Iskolák Országos Tanulmányi Versenyét, melyen ezúttal 40 iskola 458 versenyzõje vett részt.
A nagyszabású találkozó megnyitóját a Református Nagytemplomban tartottuk. A nyitó éneket követõen Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökhelyettese hirdetette közöttünk Isten igéjét. A közös imádság után a résztvevők átvonultak a gyakorlóiskolába, ahol elfogyasztották a tízórait, azt követően pedig megkezdõdtek a versenyek.
Amíg a tanulók vetélkedtek, addig az intézményvezetők,a lelkészek és a kísérő pedagógusok megtekintették iskolánk megújult épületszárnyát és az új, kétszintes tornatermet.
A rendezvény az izgalommal várt eredményhirdetéssel zárult.
A verseny minden résztvevõjének gratulálunk a nemes vetélkedés során nyújtott teljesítményéhez, s szeretettel várjuk a református iskolákat a 2015-ben megrendezendõ XIX. országos tanulmányi versenyre!
A jó hangulatú megmérettetés részletes eredményei a folytatásban olvashatók, a nap képes összefoglalója pedig a GALÉRIÁBAN tekinthető meg.